Kiválasztottuk nektek, azt az 5 Törökországban megjelent könyvet, amit ezen a nyáron biztosan nem tudtok majd letenni, míg ki nem olvastátok.
Forrás: Hürriyet Haber 2017. június 16.
1- Sevgili (Udvarló) – İnci Aral
Egy olyan szerelmi történet, amelyet a Törökország legviharosabb és legkevésbé elbeszélt időszakában élt hősöknek szenteltek. Ez a mű ennek a korszaknak, egy a létezés és az alkotás konfliktusa között sodródó művészének megihlető, büszke álláspontjáról írt lírai dicsérete. Tekinteteteket gyakran elemelve a könyvtől és a távolba révedve gondolkozzatok el egy kicsit: “Mit fogtok ti csinálni a sötétben?”.
2- Dokunmadan (Érintés nélkül) – Nermin Yıldırım
Mit tettetek volna, ha egy nap azt mondja nektek valaki, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedtek? Nermin Yıldırım, egy még a 30-as évei elején járó nőnek önmaga megkérdőjelezését boncolgató történetét meséli el nekünk. Ez az utazás szembesít minket a változással, az ítélkezéssel, a bánattal és a szerelemmel.
3- Resimli Aşk Ansiklopedisi (Képes szerelmi enciklopédia) – Özlem Karakurt
Ez az enciklopédia azokat a válaszokat tartalmazza, amelyeket a mindennapjaink során a mellettünk elhaladó emberek öntudatlanul válaszoltak. Özlem Karakurt azt állítva, hogy a szerelem fájdalmas, de egyben annak gyógyírja is, arra invitál minket, hogy megismerjük a szerelem meglehetősen személyes anatómiáját, s ezzel megpróbálja megfejteni számunkra annak mibenlétét.
4- Karanlıkta Dans (Tánc a sötétben) – Karl Ove Knausgaard
A kritikusok által sehova be nem sorolható, és az utóbbi évek selfie-korszakának alapkövének számító könyv írója, Knausgaard, egy kérdést intéz hozzánk: Ha nem tudsz a saját létezésedről akkor ki vagy? Kivé váltál, ha nem emlékszel, hogy létezel?
5- Çünkü Biz Karıncayız (Mert mi hangyák vagyunk) – Shaun David Hutchinson
Eljött a világ vége, de még van egy esélyünk, hogy megmenthessük. Annak, akinek ez az esély megadatott számtalan kérdése van. Miért rabolták őt el a földönkívüliek, miért jött el a világ vége és mire jó az a nagy piros gomb…
Az eredeti cikket itt találjátok: http://www.hurriyet.com.tr/bu-yaz-sahillerde-okuyabileceginiz-5-yeni-kitap-40491976