Mivel a Karadayı sorozatot hamarosan befejezzük, ezért egy új sorozat elkészítését tűztük ki célul, ez pedig nem más, mint a Madárka (Çalıkuşu), ahol szintén Burak Özçivit (Kamran szerepében) és Fahriye Evcen Özçivit (Feride) játékával találkozhatunk. A műfaját tekintve kicsit eltér a hagyományos török sorozatoktól, mivel valós életrajzi mű alapján készült, régies nyelvezettel. A sorozatot Reşat Nuri Güntekin, Çalıkuşu című életrajzi műve ihlette. Ahogy megszokhattuk, itt is remek rendezői munkát láthatunk, tökéletesen alakított karakterekkel. Nem lesz hiány drámában, romantikában és nevetésben sem.

A magam nevében mondhatom azt, akárhány török sorozatot néztem eddig, mindegyikből tanultam, és úgy érzem, soha nem lehet őket megunni. A forgatókönyvírók képzeletének semmi sem szab határt, a rendezők és színészek pedig kifogástalan játékkal testesítik meg azt, amit megálmodtak. Egy biztos, sosem tudsz felkészülni arra, ami következni fog…

Írta: Szentkutiné Csány Judit

0